Királyrét története

Királyrét neve szinte mindenki számára ismerősen cseng: a kirándulók paradicsoma, a kisvasút, az autóút és az emberi építőmunka utolsó állomása. Királyrét a Börzsöny legmagasabban fekvő és legkisebb medencéje. Uralkodóink egykori kedvenc vadászterülete.

Amikor Királyrét történetét vizsgáljuk nem tudjuk megkerülni Szokolya község múltjának vizsgálatát.

Szokolya eredete 

A község területén találtak őskori szilánkokat, pengedarabokat és cserepeket, réz-kori cserepeket, vaskori fazékoldal töredéket, a Pap-hegy csúcsától Dél-keletre bronzkori földvár nyomait is. Római kori kád cseréptöredékeket, VIII-IX. századi, népvándorlás kori és avar cserepeket.

A név eredete: először Sokol, Zokol, Zakola, Zakalya, Zakolya, Zokolya, Szokola. Szokolya szláv eredetű, jelentése "Sólyomfalva", a korai Árpádkori települések közé tartozik. Kurszán vezér solymászata volt a jelenlegi Királyréten, melyről 1186-ban tesz említést egy oklevél. Ez időkben egy kisméretű Árpád kori földvár volt a Vár-hegyen (a volt hutaiak szerint Granát-hegyen).

Az esztergomi káptalan vizitációjában 1397-ben előírja: "Plebanus de Zakalya ex antiqua dispozitione omni anno in festo S.Martin Eppi et Conf. Tenetur ipsi Lectori solvere una marcam argenti puri" Vagyis Zakalyán a búcsút Szent Márton napján tartották.

Martnaw eredete 

Az Árpádkor második felében érkezhettek ide az első német "hospes"-ek (bizonyos kiváltságokkal ellátott vendégek), de megtelepedésük pontos ideje és az őket behívó földesúr kiléte is ismeretlen, nem túl bőséges forrásanyag alapján tudjuk, hogy a martinaw-i "hospes"-ek az általuk folytatott földművelésnek - talán leginkább a bortermelésnek - és a nemesfém-bányászatnak köszönhetően a környék falvaihoz képest gazdagnak mondhatták magukat.

Zsigmond király a XV. század elején, majd halála után utóda, Albert osztrák herceg újból szász szakmunkásokat telepít Nagybörzsönybe a nemesfémek kibányászására, ezzel egy időben kerültek a szászok a Hohe Tax (Magastax) lábainál fekvő Nagyvasfazék völgyében, Martinauban megnyitott vasbányákba is, ahol huta is volt. A kohósalak és a vasérc maradványokból lehetett következtetni a huta helyére és a telepesek lakhelyeire. Ez a mostani Cseresznyefai parkoló szomszédságában helyezkedett el és a település neve Martnaw (Martinau) volt, mely egyházilag Szokolyához tartozott. Az "au" végződés Szászországban vizes, mocsaras, vízparti vidéket jelentett (pl. Bad Schandau, Ilmenau, Falkenau). Mivel itt két bővizű patak találkozott, így valamikor lehetett az vizes, mocsaras terület.

Ágh Bíró Béla szerint fennmaradt egy pecsét "Sigillum St. Georgii de Martnaw", melyet talán 1508-ban véstek, de egy talált lenyomaton a "S x GEORGI x DE x (PA?) x MARTNAW x 1598" felirat van Sárkányölő Szent Györggyel. Tehát a megmaradt emlékekből is kiolvasható, hogy egy időben és évszázadokon keresztül létezett önállóan Martnau és Zakolya is, csak Martinau nem a mostani Királyrét helyén, hanem attól 1- 2 km-re északra volt.

A Pallas nagy lexikona szerint:"Hajdan a Börzsönyben, különösen Börzsöny, Perőcsény és Szokolya határában gazdag arany- és ezüstbányák voltak, melyekben többek közt a ritka tellur is előfordult; ma a bányák elhagyatvák; több helyen (Drégely, Szokolyahuta) gránátokat találni. A hegységet leginkább lombos erdők borítják, fenyő csak kivételesen lép fel (Hohe Tax)."

Vasfeldolgozás Szokolya - hután

A XVII. sz. - tól vasércbányászat vette kezdetét, amelyet a század vége felé felis függesztettek. A szokolya-hutai vasbánya újbóli megnyitására Kollbacher Lampert Mátyás kamarai tanácsos kapott engedélyt 1700-ban. Hozzá tartozott a nagybörzsönyi bánya is.

A Rákóczi szabadságharc miatt azonban a bánya művelése csak 1714-ben indult meg a Szent Miklós és Szent István tárnában.

Így írtak az egykori bányáról: "Vác és Maros között más fél órányira a Duna partjaitól, Nógrád mellett 700 mázsa vasravalót kibányásztak. Húsz mázsától feldolgoztak különféle tárgyakat, melyről megállapították, hogy belőle a legkiválóbb acélt lehet csinálni." 

1770-ben Szászországból újabb német betelepítés történt Hutára. A kohót és a vashámort 1777-ben Esterházy Antal indította be. A víz energiáját használták a kohó és a vashámor működtetésére. Az ércdúsító és a kohó a grófi kastély helyén állott, a feldolgozó üzemet Serneválra telepítették.

A működtető erővízrendszer a Nagy-Magyarország akkori legnagyobb ilyen "vizierő-műve" volt. Sajnos vízutánpótlás elégtelensége, az uradalom gazdálkodásának ésszerűsítése és a királyi udvar vámpolitikája megpecsételte a szokolya-hutai vasgyártás sorsát, 1792-ben befejezték a termelést. Később a hámort fafűrészelésre használták. A vasmű egyes részei még 1900-ban látszódtak, majd az enyészeté lettek.

A hámor megszűnését követően alakítottak ki egy hazánkban páratlan faúsztatási rendszert, melynek maradványai a Szén-patakon a mai napig is megtalálhatóak.

1803-ban több német család telepedett Hutára.

1892-től a birtok a porosz gróf Francken Sierstorp Henriké lett. Huta új tulajdonosa építette az erdei vasutat, hogy a kitermelt fát le tudja szállítani a Dunához. Később, 1917-től Jánospusztai Uradalom és Ipartelepek néven termelt és lett a település neve is Jánospuszta.

Az I. Világháborút követően új gazdája lett a birtoknak és a vasútnak, Czeczoviczka Emil cseh földbirtokos személyében, majd rövidesen az Angol-Magyar Bank tulajdonába került.

1924-től a fakitermeléssel és kőfejtéssel foglalkozó cég, a Királyréti Uradalom és Ipar-telepek Rt nevet vette fel. Ekkor a tulajdonosa Hoffer Kunó svájci diplomata (író) volt, kinek felesége gróf Dezsewffy Ilona volt. Az ő nevéhez fűződik a sodrony-pálya megépítése az Inóci kőbánya és a pap-hegyi kőzúzda között, ahol két henger zúzta a különböző méretű követ. Ekkor 300 dolgozó fejtette, zúzta és szállította a követ a nógrádverőcei MÁV vasútállomásra. Az Ilona (Bagolybükki) bánya és az Inóci bánya között kisvasút szállította a kitermelt követ. Az uradalom központja, irodája Szokolyán a jelenlegi bisztró épületében volt.

Hoffer Kúnó építette a kastélyhoz a tavat és a gyönyörű angolparkot, melyet Erzsébet parknak hívtak. A kertészethez pálmaházat építtetett, Benes Mihály volt a főkertész. A tó mellé kápolnát épített, ahol az egyik fiának az esküvőjét tartották. 

Hoffer Kunó nagyon szeretett vadászni, foglalkoztatott egy vadászmestert is. A könnyebb közlekedés érdekében komoly kőalappal bíró, úgynevezett grófi utat épített ki a Magastaxi vadászházhoz (Hohe Tax Hütte) és Kóspallagon keresztül Márianosztrára.

A parádés kocsisa Poliscsák János volt, akit Máriavencsellőről hozott magával. A falu nevét az uradalom neve miatt Szokolya-huta pusztáról először Jánospusztára, majd 1926. március 26-án Királyrétre változtatták. A szokolyaiak és helyiek számára azonban mindörökké Huta maradt. A szokolyai őslakosok a XIX.-XX. században a jánospusztaiakat és jánospusztaiak is, magukat csak egyszerűen "hutai"-nak hívták.

A telepesek általában takaros, pitaros "ikerházakban" laktak, a kőbányászaton kívül fakitermeléssel, fafeldolgozással, állattenyésztéssel, földműveléssel, cselédkedéssel foglalkoztak, néhányan eljártak a városokba ipart tanulni.

Serneválon az emeletes házban is lakott négy család, valamint a kóspallagi útkereszteződésében is volt egy családi ház. Polgári iskolája is volt a községnek, az utolsó tanító Zsoldos Mihály volt. Egyház tekintetében a szokolyai katolikus egyházhoz tartoztak, a gazdaság épületének bejárata előtt volt egy harangláb, melynek harangja a II. Világháború után a szokolyai templomba került.

Az Ipolyiék háza alatt, a rakodóréten volt egy egyszerű labdarúgó pályájuk. Alkalmanként szerveztek csapatot, elsősorban a szokolyaiak ellen játszottak. Az ügyesebb fiatalok a szokolyai csapatban játszottak.

A búcsút a XX. század előtt Szent Márton napon, a kilencszázas években pedig Márta napján tartották. A szabadidős foglalkozásaikat és az ünnepélyeket a Lehoczki Vendéglőben tartották, az idősebbek németül beszéltek, a tanítás magyar nyelven történt.

Hofer Kunó tragikus halála után (lelőtte az angol barátnője) fiai (Károly és Marcel) elherdálták a birtokot. A Pap-hegy nevű, 1800 holdas erdőt a Gazdák Biztosító Szövetkezete, a Darabos nevű 2000 holdas erdőrészt gr. Hadik Antalné (1940-ben), a Szölő-hegy nevű 400 holdas területet a szokolyai gazdák, a többi erdőrészt (1941-ben) Schmidt Richárd malomtulajdonos vette meg.

A teljes kiárusítás előtt a Hofer-fiúk kárpótolták a 24 királyréti telepes családot. Szokolyán, a Morgó patak jobb partján lévő tehénistállókból alakítottak ki lakásokat. A népnyelv szerinti Felső-Majorba, az Alsó-Major felső és az alsó felébe költöztették a családokat. Így a "Telkek" nevű községrész igazi lakóövezetté vált, ezzel együtt megkezdődött a falu második utcájának benépesülése, mert ez ideig csak a patak bal partján volt egy utca, a jobb partján csak szórvány lakóházak voltak, azok is inkább a '20-as, '30-as években épültek. Ezzel együtt Huta település története valójában befejeződött.

A II. Világháború után gyakorlatilag mindent államosítottak. A Grófi kastély a Fővárosi Tanács kezébe került, melyet elcsúfítva átalakítottak, az ipartelepek gazdasági épületei, az iskola, az erdészház a Magyar Állam tulajdona lett, kezelője az erdőgazdaság.

Négy családi ház maradt meg az 1960-as évekre. A híd felöli oldalon kocsma és egy vegyeskereskedés volt. Az iskola épületébe erdészeket költöztettek. A hetvenes évektől már teljesen megváltozott Királyrét hangulata és funkciója. Gyakorlatilag elnéptelenedett, viszont országos hírű kirándulóhellyé alakult. HUTA már csak emlékeinkben él és szeretném, ha legalább utódaink emlékezetéből nem veszne ki.

Az államosítások után a Budapesti Tanács kezelésébe került, mint üdülő. 

1999. július 1-jétől családi vállakozás és hotelként - turistaszállóként várja vendégeit.

Gyurcsik Mihály
2007.